Számomra Montenegró az egyik nagy szerelem ország. Hihetetlen gyönyörű hely, és annyira elvarázsol és magával ragad, hogy még két hét után is nehéz szívvel, néhány könnycseppet elpotyogtatva hagytam ott.

Ám a hazatérés még messze van, nézzük meg, hogyan értünk el az országba.

Az utazás egyik legnehezebb része. Számomra legalább is mindenképp. Három helyen vezettem listát, hogy mire is lehet szükségünk. Nem akartam semmivel elmaradni, állandóan ezen kattogtam. (Azért nyugtassatok meg, hogy nem csak én vagyok ilyen :D )

Az egyik szállásunkon lesz mosógép, a másikon viszont nem. Szóval, jön a nagy kérdés: Mennyi ruhát vigyünk? Miből mennyi fog kelleni? Mi van, ha meleg lesz? Mi van, ha hideg lesz?  Mi kell túrázni? Mi kell jógázni? Mi kell a tengerparta? Mit vegyek fel, ha esetleg elmegyünk valami elegánsabb étterembe?

Máris beindulnak a fogaskerekek és az ember sorra veszi, mi is található a szekrényében. (Azt meg kell mondanom, hogy nagyon sok ruha kellett így is. :D Főleg, hogy túrázásra is kellett készülnünk.

Aztán a ruha után a következő, és egyik legfontosabb kérdés a kaja. :D Mennyit vigyünk, mit vigyünk. Mi kellhet az útra? Rágcsa? Ropi? Csipsz? Általában itt mindig elszámoljuk magunkat. Most is sikerült. xD Az útra nagyon sok kajánk lett, így meg is maradtak, de legalább megettük érkezés után vacsorára, kicsit felturbózva a szendvicseket. :D Rágcsából több jött haza, mint amit vittünk, mert muszáj volt finomságokat hozni haza.

Tavaly a vírushelyzet miatt elmaradt a nyaralásunk, így fokozottan mindent jóra szerettünk volna. (Ami végül így is lett szerencsére. � )

Végül, miután mindenen átrágtuk magunkat, augusztus 6-án délután 5 órakor útnak indultunk. Izgatottan, felspanolva és várva végre, hogy újra megpillanthassam a kotori öbölt és persze, előtte a Montenegro táblát.

Sokan repülnek, és egyszerűbb is lehetne úgy, de nagyon szeretjük a kalandot, amivel az ilyen utazások járnak, mikor autóval megyünk. Fárasztóbb, de megéri minden kilométerét.

Szóval, az ország észak-nyugati részéből indultunk, majd Paksig utaztunk az M6-os autópályán, majd végig a 6-os főúton haladtunk, egészen az udvari határátkelőig. Mohácsnál tankoltunk, pihentünk egy 10 percet és irány utunkra.

Sajnos a határ előtt egy korábbi baleset miatt fél órát álltunk, de szerencsére a határon 5 perc alatt átértünk. Az egyik ott dolgozó hölgy, külön állította azokat az autókat, akik csak tranzitként használják Horvátországot, és így hamar átértünk.

Még mindig vicces számomra, hogy itt a határon egy bódéban ül a magyar és a horvát határőr, egymásnak átadják a papírokat és indulás tovább. :D

Itt megkérdezték hová megyünk, majd engedtek utunkra. Horvátországon csak átsuhantunk, immáron a sötétben és következett Bosznia-Hercegovina. Itt kb fél óra alatt értünk át a két határon. Boszniába belépéskor kérték a védettségünket igazoló okmányt, még így is, hogy csak átutazunk. Végül búcsút intettünk Orasje határának és várt az éjszakai ország.

Megálltunk és pihentünk egyet, miután kikerültük az első benzinkutakat ahol tömeg pihent és nyújtózott. Sikerült egy olyan helyet találnunk, ahol csak mi voltunk és a benzinkutas. Teletank, éjfél, indulás. Éjszaka a hegyekben 6-8 fokok is voltak, és egyre felhősebb, ködösebb lett minden. Folyamatosan figyelni kellett, mert rengeteg állat mászkált az erdőből. Legalább volt, ami ébren tartott és folyamatosan fenntartotta a figyelmünket éjszaka.

A következő megálló már Focánál volt, a következő határ előtti utolsó pihenőben. Az egyedüli negatív tapasztalatom mosdóval kapcsolatban itt volt. Eddig a pontig mindegyik totálisan tiszta volt. Két éve is meglepődtünk, hogy minden mindenhol milyen tiszta. Most sem csalódtunk. Csak ez az egy negatív tapasztalat volt mosdókkal kapcsolatban. (Külföldön. Itthon legutóbb megpróbálkoztunk az M3-as mellett egy pihenőben. Inkább kibírtam hazáig.)

Hum határáig az erdőben, a hegyen egyre nagyobb volt a köd, de már lassan kelt fel a nap. Az utolsó 15 km elég rossz állapotú. Hegyomlások tarkították és sok helyen csak egy autónyi aszfalt vezet végig.

Persze, még ha vezetne is más ösvény, akkor sem ajánlatos letérni a kijelölt útról, mert sok helyen még mindig veszélyre figyelmeztetnek az aknák miatt, a korábbi háborúkból fakadóan.

Az út mellett található kempingek pedig jelzik, hogy már közel a Tara folyó, és hamarosan megérkezünk Montenegróba. Közkedvelt rafting hely a Tara folyó, mind a két oldalán több kemping és különböző szolgáltatások épültek rá.

A határt elérve pedig, örömmel repültünk át 5 perc elteltével Montenegróba. Legutóbb 2 órát várakoztunk, mire átértünk a határon, így most örömmel vettük tudomásul, hogy érdemes volt egész éjjel utazni és korán érkezni.

Ezek után pedig már nem várt más ránk, csak Montenegró hegyi útjai, melyeken leereszkedtünk a Kotori-öbölbe.

Sok helyen még a felhők tarkították a tájat. Gyönyörű az ébredező Montenegró. Megérte az utazást, már az első pillanattól elvarázsol, pedig még a határtól majdnem 3 óra van hátra, míg megérkezünk Tivatba.

Tipp: Érdemes éjszaka utazni, mert nincs forgalom sehol, és átsuhanhat az ember csöndben és nyugodtan az országokon. Autópályát csak Magyarországon használtunk, azon a területen, ahol volt megye matricánk. Boszniában csak rövid területen van fizetős szakasz, de azt kikerülve is ugyanolyan gyors a haladás. Horvátországban pedig szintén nem éri meg kifizetni az útdíjat, 1 óra 40 perc alatt átértünk egyik határtól a másikig, fizetés nélkül. Jól haladhatóak, és gyorsan átérünk a határokon is éjjel, vagy kora reggel.

Most pedig, kezdődhet a kaland! :D